Milyen fajtabetegségei vannak a corginak?

2021.03.24

A corgi általánosságban egészséges fajta. Mégis terhelheti néhány betegség, melyek ha a tenyésztő nem kellően körültekintő, bizony a későbbiek során gondot okozhatnak. Szerencsére ezek a betegségek ma már szűrhetőek, így kiküszöbölhető manifesztálódásuk. 

DM: A degeneratív myelopátia elsősorban az idősebb kutyák progresszív gerincvelő betegsége, szokták az emberi sclerosis multiplex megfelelőjének is hívni. A betegség számos kutyafajtát érint (eddig 43-at azonosítottak, főleg német juhász, mindkét corgi, boxer, rhodéziai ridgeback). Eleinte izomgyengeséget okoz, koordinációs zavarokkal vagy hiánnyal, ez úgy tűnhet, mintha arthritis lenne. A kutya húzza az egyik, majd mindkét hátsó lábát, így a körmök lekopnak, lépés közben a hátulsó lábak keresztezik egymást, így az állat gyakran felborul. Főleg lépcsőn és csúszós felületen érzékelhetőek először a járásnehézségek. Ezután fokozatosan lebénulnak a hátsó lábak. A betegség előrehaladtával megjelenik az inkontinencia, az egyensúlyzavar, majd a mellső lábakon is izomsorvadás lép fel. Végül a légzési izmok is lebénulnak, így szükséges az eutanázia. A betegség lefolyása lassú, de nagyon változó. A kutya lebénulhat néhány hónapon belül (lefolyása jellemzően 6 hónap-1 év), de kb. max. 3 év lehet a túlélés. Jellemzően 8-14 éves kor között jelenik meg (bár a kezdeti tüneteket már 5 éves kutyáknál is felfedezték). A tudomány legújabb állítása szerint ez egy autoimmun betegség, a kutya immunrendszere megtámadja a központi idegrendszer sejtjeit. A betegség további jellemzője, hogy nem fájdalmas.

Forrás: https://pumik.hu/degenerativ-mielopatia/

vWd1: Von Willebrand Disease, érthetőbb nevén vérzékenység. Ez egy genetikai rendellenesség, amely megakadályozza a normális véralvadást és hosszabb vérzést okozhat sérülés vagy műtét után. A rendellenesség a Willebrand faktor (vWf) nem megfelelő mértékű jelenléte vagy hiánya, amely kötőfehérjeként funkcionál a véralvadás során. A kutyáknál a mai napig háromféle vWD-t azonosítottak, amelyek 1., 2. és 3. típusú vWD néven ismertek. Von Willebrand 1. típusú betegség (vWD1 - ez az ami a corgiknál előfordulhat): a normális vWf-szint süllyedése eredményezi a normál érték körülbelül 5-10% -ára csökkenésével. Mivel néhány vWf a vWD1 mutációkra homozigóta kutyákban termelődik, a rendellenességnek ezt a formáját kevésbé súlyosnak tekintik, mint a 2. és a 3. típust. A mutáció változó penetranciájú (erősségű) és recesszív vagyis mindkét allél mutációját igényli az érintett kutyáknál. A betegség tipikus tünetei a sérülések utáni túlzott vagy rendellenes vérzés illetve a különféle váladékokban (vizeletben , ürülékben stb.) előforduló vér jelenléte. A vWD1 egyszerű genetikai öröklődésmenetű így egy szimpla genetikai teszttel és a megfelelő tenyészpár kiválasztásával hosszú távon megakadályozható a betegség kialakulása a következő generációkban.

Forrás:https://www.welshcorgi-news.ch/Gesundheit/vWD_eng.html?fbclid=IwAR1aRq5ahiUOdpD-iyh5N4uvnpF0Nvv_TL36GSLY8QkgzkMATqOYi4GkMYY

HD: Csípőizületi Dysplasia örökletes kutya betegség, azonban tünetei a korai felismerés esetén a megfelelő életmóddal, táplálással és kezeléssel enyhíthetők. A diszplázia az orvosi szaknyelvben rendellenes, kóros fejlődést jelent. Az ízületeket alkotó csontvégek, illetve az azokat borító porcfelszínek pontatlanul illeszkednek egy-máshoz. A nem megfelelő illeszkedésből eredően később degeneratív ízületi elváltozások (arthrosis), ízületi ficam (subluxáció), illetve porckopás alakulhat ki a diszplázia típusától és fokozatától függően.

Forrás: https://www.kutyaegeszseg.hu/a-diszplazia-dysplasia-tunetei-kezelese/

Szembetegségek:

Progresszív retina atropia (PRA), Collie szem anonália (CEA), Katarakta (KAT) Retina diszpázia (RD) Persistent Hyperplastic Primary Vitreus (PHPV), Persistent Hyperplastic Tunica Vasculosa Lentis (PHTVL)