2020-as év összefoglalása

2020.12.09

Denivel 2020-ban kezdtünk el kiállításokra járni. Bár ez az év rövidnek bizonyult a kiállítások szempontjából a COVID miatt, így is szép eredményeket sikerült begyűjteni:

  •  Szilvásvárad: Res.CAC  
  • Hajdúdorog első nap: CAC, BOB 
  •  Hajdúdorog második nap: CAC, BOB 
  •  Zalaegerszeg első nap: CAC, BOB, Legszebb angol pásztorkutya II. 
  •  Zalaegerszeg második nap: CAC 
  •  Komárom Derby: Res.CAC 
  •  Szolnok: Res. CAC 
  •  Békéscsaba első nap: CAC. CACIB, BOS 
  •  Békéscsaba harmadik nap: Res. CAC  

A kiállításokat idén augusztus végén kezdtük, és október végén zártuk. Úgy gondolom, hogy szép teljesítmény ez ezalatt a szűk negyedév alatt. Jövőre újult erővel, kipihenve vágunk neki a kiállításoknak, reményeim szerint már két kutyával (második kutyánkat egyelőre titok övezi) 2021 már abból a szempontból is szerencsés évnek ígérkezik, hogy az Európa kiállítást hazánkban, a Világ kiállítást pedig közel, Csehországban rendezik majd meg. Szeretnénk mindkettőn megmérettetni magunkat-kutyáinkat, s reméljük nem szól ebbe bele semmiféle korlátozás.